Már megint ugyan azok a szürke hétköznapok. Semmi nem történik soha, de ha mégis valami csoda folytán változnak a dolgok, akkor is rossz irányba. Azért még mindig azt mondják az emberek, „a remény hal meg utoljára”. Gondoljunk csak bele… miért? – mert ő a gyilkos. Na de félre a tréfával, hiszen nem cirkuszban vagyunk ugyebár?!
Meleg nyári napok, az emberek nem tudnak mit kezdeni magukkal. A furcsábbnál furcsább emberi lények mindig mással töltik az idejüket. Vannak, akik éppen azzal szórakoztatják magukat, hogy másokat viccelnek, meg akik csak rossz fát tesznek a tűzre és olyanok is akik a strandon napoztatják magukat és háborognak ha 1-2 vízcsepp a bőrükhöz ér.
- Ugyan már emberek?! – kiáltja el magát az egyik lány, aki most érkezik a strandra. Mik maguk tán sellők, hogy a víztől megijednek?! – kapja le magáról a ruhát és már fejest is ugrik a medencébe és kacagva úszik fel az aljáról.
A mosoly hamar lehervad az arcáról, hiszen nem csak ő az egyetlen ember, aki boldogan bosszantja az embereket. Egy nem éppen kis darabnak mondható 16-17 éves körüli fiú ugrott bombát, azzal a kis bökkenővel nem számolva, hogy ott van más is és nem csak ő. Mikor a vízhez ért már a lány is eltűnt vele együtt, mert pont rá esett és merültek el. A fiú ijedtében elkezdte felrúgni magát a víz felszínére, amivel nem éppen jót tett, mert az alacsony termetű lányt sikeresen fejen rúgta. Azt igaz nem tudhatta, hogy a lány sportoló és könnyen alkalmazkodik a helyzethez, és utána iramodik.
- Na idefigyelj! – kezdte dühösen mondandóját! – tudom-tudom… nem csak enyém a medence és ne magyarázzak ez lesz a válasz! DE! Az, hogy te leterítesz a víz alá a testeddel még nem zavar, mert a vízben nem vagy olyan nehéz. De, hogy fejen is rúgsz utána, azt már nem tűröm.
-Kislány! Vigyázz a szádra! – mondta a fiú. Te sem vagy kisebb darab és bikinit húztál. Nem lett bajod nem tudom mért mű, hisztizel. – azért jól végig nézett a lányon és rájött, hogy lehet nem épp a legvéknyabb lány, de azért csínos. – nos de azért tudom, mit akarsz elérni, hát megkapod. Bocsánat! Így megfelel? – mosolygott a srác.
Bár ne tette volna… hisz hamar lehervadt az arcáról a mosoly, mert össze találkozott egy labdával, amit egy alig 8 éves kislány dobhatott a nagy játék közepette.
- Hát ezt visszakaptad! – kacagott a lány, s ott hagyta.
A fiú szomorú szemekkel nézett utána. Megkedvelte a lányt pedig ő olyan gonosz volt vele, de mindez nem zavarta, hiszen mogyoró barna szemei megbabonázták. Nagyon zavarta, hogy még a nevét sem tudta meg, de elhatározta fel keresi amint tudja! Folytatta tovább a fejes, illetve a bombaugrásokat, aminek az idősebb emberek nem nagyon örültek. Most már oda figyelt, ne hogy valakit még egyszer összenyomjon. Lassan elérkezett a záróra. Mikor indult az öltöző felé, ahol a ruhái voltak akkor vette észre a lányt. Gyors futásba kezdett, nem nézett se embert se állatot. Épp ez a baj… a pocsolyákat sem. Már majdnem utolérte, amikor egy nagyon csúszós víztócsába lépett és elkezdett csúszni. Eltarolta a lányt, aki az ölébe esett és majd szívrohamot kapott, amikor meglátta miért került a biztos talajról egy csurom vizes fiú ölébe, aki nem kis örömmel jelezte, hogy boldog, hogy elkaphatta… a lány érezte kidudorodó nemi szervét, amitől igen zavarba jött és pattant fel az öléből kipirult arccal.
- Szóval. Te nem csak vízbe fojtani akarsz, hanem elgázolni is? – kérdezte nevetve a lány, majd fogta meg a kezét és felsegítette.
- Ne haragudj. Csak megláttalak és szaladtam hozzád, hisz a nevedet sem tudom és sajnálom, ami a medencénél történt. – észre sem vette, hogy a lány még mindig a kezét fogta és, hogy szinte egyedül állította föl annyira el volt merülve.
- Ö… semmi baj! De a kezem elengedheted azért és teríts magadra egy törölközőt!- majd adta oda a sajátját neki.
- Köszönöm – mondta szégyenlősen a fiú, hiszen értette a mondanivalóját.
- Ne haragudj de, én sietek! – mondta a lány és mosolyogva ment el tőle majd a kapuból visszakiáltva csak ennyit mondott „Dorina”.
A fiú boldog volt. Megtudta a lány nevét és neki ez fontos volt mindaddig, amíg rá nem jött, hogy csak a keresztnevét tudja semmi mást. Elindult, hogy felöltözzön, mert a végén itt ragad, mikor észre vette a lány törölközője nála maradt! Fekete-rózsaszín csíkokkal. Levonta a következtetést, hogy egy nehéz esetű lánnyal van dolga de, ő meg fogja szelídíteni. Jobban megnézte a törölközőt, és jól sejtette. Benne volt a lány egész neve. Így már fel kereshette, hogy vajon ki ő és milyen lány valójában!
Hazaérkezése után jutott eszébe a lánynak, hogy nincs nála a törölközője, mert oda adta annak a furcsa fiúnak.
- Anyaaaaa! –kiabált a lány.
- Mondjad Dorin! – mondta az anya kicsit mérgesen, mert rossz és hosszú napja volt.
- Ne keresd majd a törölközőm! Oda adtam a strandon egy srácnak, mert eltarolt és kellemetlen helyzetbe került, mert az ölébe estem így ott maradt nála!
- Veled mindig történik valami?! – mondta mérgesen. A pólód hagyod el kiránduláson, most oda adod valakinek a cuccod. Szerinted ez normális?
- A pólóm. Hát igen az 1 eset volt eltűnt, majd meg lesz! De nem akartam, hogy ki nevessék. Mit tehettem volna?!- kérdezte elképedve. Elégítettem volna ki? – kérdezte fuldokolva az egyébként érintetlen lány.
- Én ezt nem mondtam. Ne haragudj, hosszú napom volt megyek, inkább elindítok egy adag mosást!
- Jó. A szobámban leszek – hagyta az anyjára.
Mikor belépett a szobájába észrevette, hogy nincs meg a kedvenc párnája. Nem tudta hová tette, de hamar rájött ki a bűnös! A kutyája… biztosan megint elhúzta, és rajta alszik gondoltam magában. Nem baj, úgy sincs szükségem rá, majd bekapcsolta a számítógépét.
Lassan indult be a régi gép, de mégis tudta hogy a lány kezében jó helyen van. Míg bekapcsolt addig a lány kibontotta majdnem derékig érő festett haját. Szép haja volt, szerette is, bár már kezdett lenőni de így állt neki, jól hiszen kiemelte a szemét. A gép lassan nyitotta meg kedvenc böngészőjét, de rögtön belépett a facebook.com-ra ahol már várta 1-2 értesítés és egy levél legjobb barátnőjétől. Meglepetten tapasztalta, hogy valaki ismerősnek jelölte de azért megnézte ki az. „Plávenszki Róbert” – mondta ki hangosan a nevet. Soha nem hallottam még róla. Elkezdte nézegetni a fiú képeit. Izmos felsőtest, mosolygós és helyes arc. Bár szemüveges. Igaz ő maga is az, de csak olvasáshoz kell hordania. Úgy gondolta vissza jelöli. Ott lakik ahová ő, jár iskolába, lehet, oda jár ő is csak eddig észre, se vette. Ráírt barátnőjére, akivel órákon átbeszélgettek és próbáltak rájönni bizonyos dolgokra.
Teltek a napok a fiú nem írt neki. Már épp törölni akarta de úgy döntött még vár vele hátha ír neki. Úgy döntött elmegy sétálni a kutyusával. A házból kilépve hirtelen megpillantotta a strandos fiút. Ment az utcájukba tovább. Dorina nem értette miért, de elkezdett rohanni a fiú után és a nyakába ugrott hátulról.
- Héé! Szállj le rólam-s, fejtette le az idegen kezét a nyakáról.
- Oké. Amúgy, szia – köszönt a lány. – s fogta meg a kezét. Te tudod engem, hívnak, téged? – érdeklődött a lány.
- Túl kedves vagy most! – mondta a fiú furcsálkodva közben a lány kinézetét vizsgálva. Egyébként Milán – mondta duzzogva, és vette észre h kézen fogva, sétálnak. Ö figyelj… a kezünk?!
- Ja bocsi…-pirult el a lány és engedte el a kezét.
- Semmi baj. Itt laksz a közelben? – érdeklődött.
- Igen arra felé – mutatott a hátuk mögé.
- Rendben! Holnap jövök hozzád, és visszaadom a törölköződ! – mondta s a lány felé fordult. Gyönyörűek a szemeid – mondta s gyengéden, megérintette a lány arcát.
- Köszönöm. – mosolygott.
- Ne haragudj, de itt elválnak útjaink. – köszönt el s nyomott egy puszit a lány homlokára. Szia!
- Szia – köszönt a lány meglepetten.
Hazafelé sokáig gondolkozott vajon mi lehet ez az egész. Kezdte elfelejteni a fiút, sőt szinte nem is gondolt rá, erre meg a semmiből megjelent a fiú. Boldog volt, de nem tudta miért. Talán, azért mert holnap találkozni fognak, vagy csak, mert vicces volt most őt elkapni. Sok mindennek örülhetett de ez a történet csak egyre érdekesebben alakul.
