Csak megy a nyár és fut. Észre sem vesszük mennyi nap telik el, nem tudjuk hétfő esetleg péntek van, vagy hogy elseje vagy harmincadika.. Minden egybe folyik. A nappal-éjjel se változik annyira el. Hiszen manapság sokáig van fel a lány és korán kel. Nem érti, mi van vele. Folyton Milán jár az eszébe, és nem tudja mi lehet vele. Se, nem hívja, se nem keresi. Neki hiányzik nagyon. De itt van Robi. Akivel találkozott. Bejött hozzá és azóta még többet beszélnek. Egyszerre két vasat tart a tűzben de fél, hogy az egyiket elveszíti. Úgy érzi neki az egyik fiú az igazi. De melyik?
Július 10. kezdi a naplóját a lány
„Elegem van. Nem tudom, mit érzek. Ma felkeresett Zoli. De vajon mit akarhat? Megkértem ne keressen többet kész vége. Erre mindent összezavar. Nem értem mért élvezi ezt. Gyorsan elfelejthetett volna. 2 év telt el. Nekem már ő nem kell. Mariannak nem szólok… hiszen hülyének nézne. Így is túl sok fiú van már. Valakinek menni kell. De lássuk ki iránt, mit érzek. Robi… ő egy furcsa idegen, hiszen csak bejelölt. Ha nem írok rá, talán el is felejt engem. De nem érezhetek iránta semmit, mert úgy nincs is semmi közünk egymáshoz. De vajon ő ezt tudja?! Hát mondjuk, nem hiszem… majd beszélek vele erről.”
Írta a naplójába majd zárta be mert belépett a testvére a szobájába.
- Te már megint írogatsz? – gúnyolódott a kisfiú.
- Te megint belepofázol a dolgomba? – vágott vissza-
- Anya szól. Azt mondja, menj oda – mondta röhögve a fiú.
- Kösz. – nézett csúnyán a lány.
Vajon megint mit tettem? Kérdezte magától miközben elindult a másik szobába.
- Itt vagyok!- mondta
- Rendben. Ülj le. Beszélnünk kell – kezdte komolyan.
- Megint mi rosszat csináltam? – kérdezte felháborodva.
- Semmit, semmit, csak már rég beszélgettünk és gondoltam – nézett rá komolyan – lenne miről beszélnünk.
- Hát oké. Miről szeretnél? – kíváncsiskodott Dorina.
- A fiúkról. – vágta rá. Választottál?! – kérdezte.
- Nem. Mert Milán nem jelentkezik és nagyon hiányzik. Robi… - hallgatott el és sírta el magát a lány.
- Folytasd! – utasította.
- Vele nem lesz semmi. Iránta nem érzek semmit. Nekem ő nem kell. Én tudom… - mondta s hagyta abba mondandóját.
- Tudnod kell valamit. Milán keresett. – s vett elő egy dobozt.
- Ez mi? – mutatott a dobozra.
- Nézd meg te magad…
- De hisz ezeket ő küldte. Mért dugtad el? – lett ideges a lány.
- Mert féltelek. Ez a fiú többet akar mint együtt járást ebben biztos vagyok! – mondta dühösen az anya.
- Jó. Ne haragudj de megyek. – kapta fel a dobozt és indult el a szobájába.
Sírva bontotta ki az első levelet.
„Ne haragudj, hogy nem mentem.. nagyon hiányzol amint tudok megyek.” – szóval nem tudott jönni. Minden levél után sírt. Rájött, hogy a fiú milyen és hogy családi gondjai vannak. Nem lehet neki a legegyszerűbb. Szeretetre vágyik.. méghozzá az övére. De ez kölcsönös. Valahogyan beszélnie kell vele mert neki ez fontos lenne. Hiszen kedveli ezt a fiút nagyon is. Jobban mint azt bárki gondolná. Sokat gondolkozott miként beszélhetne vele…aztán rájött. Hisz itt a boríték rajta a címével. Nem agyalt sokáig. Felhúzta a redőnyét majd az ablakon távozott. Nem messze lakott a fiú tőle. Olyan 3-4 saroknyira. De eddig mégse látta. Csak egyszer a strandon, ami puszta véletlenül történt. Talán nem rég költözött ide – gondolta majd futott tovább. Teljesen csatakos lett a haja mire odaért hiszen meleg volt. Nem zavarta, h egy pólóban és bugyiban mezítláb szalad. Ő ment mert fontos volt. Gondolkodás nélkül tette meg, de mégis megérte, hiszen szembe találkozott élete szerelmével.
- Szia! – repült boldogan karjaiba.
- Szia. – örült a fiú. Jesszusom, te hogy jöttél el. - ájuldozott.
- Hát. Megkaptam a leveleid – mondta a lány – anya eldugta őket. – szégyellte el magát.
- Értem. – mondta szomorúan – és te jöttél rögtön? – kérdezte elképedve.
- Igen. – pirult el. Mert mindennél fontosabb vagy…azt hittem kerülsz engem…
- Én sose kerülnélek. – mondta. De neked menned kéne haza hiszen ilyen „lenge” öltözetbe jöttél el.
- Hát rendben, ha így akarod. – majd lehelt egy puszit a fiú szájára és elkezdett futni.
Egy perc se telt el s elkezdett a lány után futni. Nem gondolta, hogy ilyen gyors, hiszen alacsony termete miatt nem valószínű hogy valaki így fusson.
Hamar hazaértek. A lány már kézen fogva mutatta be a fiút, amin mind ketten meglepődtek főleg az anyukája. Azt tette amit a szíve diktált és nem bánta meg. Tudta, hogy fiú érzései őszinték és tiszták.
